A Miskolc Kártya másfél éves működése során túllépett azon, hogy csak egy egyszerű kedvezményrendszer legyen, közösséggé nőtte ki magát. A 240-nél is több elfogadóhely, a 15.000 kártyatulajdonos és a kedvezményeket esetenként velük együtt élvező családtagok, barátok közel 30.000 fős tábora alkotja ezt a kis közösséget.
Erre az erős bázisra építve, az egyik alapkoncepciónkat, a „miskolciság” erősítését középpontba állítva úgy gondoltuk, hogy megelevenítjük és hangot adunk ennek a közösségnek. Ennek szellemében szeretnénk felkarolni, nagyobb nyilvánosságot és figyelmet szentelni a miskolciakat foglalkoztató közérdekű ügyeknek ennek a blognak a segítségével. Mindezt a miskolciak, Miskolchoz kötődők közreműködésével szeretnénk megvalósítani, mert az ő/az Önök véleményére vagyunk kíváncsiak.
Itt szeretnénk részletesen beszámolni közösségi eseményeinkről, és itt szeretnénk bemutatni azon kutatásaink eredményeit, melyeket alkalmanként, közérdekű, Miskolchoz kötődő tématerületekhez kapcsolódóan végzünk.